banner
Hírek, cikkek2012 Londoni Olimpia versenynaptárOlimpia eredményekOlimpiai hírek minden mennyisségben magyarulOlimpia 2012

Autentikus lovon gyakorol Berki Krisztián

Új lótestet kapott Berki Krisztián, a lólengés kétszeres világbajnoka, így már ugyanolyan típusú szeren készül a nyári londoni olimpiára, mint amilyenen versenyezni fog majd a játékokon.

A magyar szövetség (MATSZ) csütörtöki közleményében az áll, hogy ezt a fajta lovat Berki már tavaly is megkapta, a májusi Európa-bajnokságon – ahova ugyanaz a cég szállít, mint az olimpiára – azonban kiderült, hogy a támaszkodórészen jóval puhább a bőr, így ugyanannak a gyakorlatnak az elvégzéséhez nagyobb erőkifejtésre van szükség.
Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára emiatt többször tárgyalt a gyártóval, s mostanra a cég kicserélte a lótestet.
“Először a Gymnova nem akarta kicserélni a lovat, de a többszöri tárgyalás hatására végül igazat adott nekünk – idézte a főtitkárt a közlemény. – Mindenben szerettünk volna százszázalékosat nyújtani a versenyzőknek, úgy vélem, ez sikerült.”
Kovács István vezetőedző azt mondta, időben érkezett meg az új ló, Berkinek és Hídvégi Vidnek – aki szintén lovon versenyez majd Londonban – így lesz elegendő ideje megszokni a szert.
Berki és Hídvégi, valamint a harmadik magyar tornász, Böczögő Dorina július 21-én utazik Londonba, a férfi selejtezőre 28-án, a nőire pedig 29-én kerül sor.

0 hozzászólásVissza a cikkhez

Írja meg hozzászólását

Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Egyéb cikkekolimpiai főoldal

A Biacsi ikrek viszik a magyar zászlót londonban

A Biacsi ikrek viszik a magyar zászlót londonban ()

A pályafutásuk első paralimpiáján induló ikertestvérek, Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona atléták lesznek a magyar zászlóvivők a londoni játékok szerda esti megnyitóján.

Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász autogramot ad

Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász autogramot ad ()

Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász autogramot ad a magyar olimpikonok fogadásán a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpont előtt, ahol szurkolók, rokonok és barátok köszöntötték a 2012-es londoni nyári olimpiáról hazatért sportolókat.

Úszás – Risztov Éva aranyérmes 10 kilométeren

Úszás – Risztov Éva aranyérmes 10 kilométeren ()

Risztov Éva aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók 10 km-es számában csütörtökön a londoni olimpián.

Janics Natasa megcsókolja Kovács Katalint

Janics Natasa megcsókolja Kovács Katalint ()

Douchev-Janics Natasa megcsókolja Kovács Katalint a 2012-es londoni nyári olimpia női kajakpáros 500 méteres számának eredményhirdetésén, miután a magyar páros ezüstérmet szertett a Dorney falu melletti Eton Dorney evezőspályán.

Kozák Danuta aranyéremmel

Kozák Danuta aranyéremmel ()

Kozák Danuta megcsókolja aranyérmét a 2012-es londoni nyári olimpia női kajak egyes 500 méteres számának eredményhirdetésén.

Az oldal tetejére

banner

Legkeresettebb kulcsszavak